Minden egy júliusi napon kezdődött, egy írótáborban, ott születtem meg.
Sajátságos szemszögemből próbálom bemutatni a világot, egy muffin szemén keresztül, merthogy én egy muffin vagyok, a nevem Pinky.
Pozitív visszajelzéseket kaptam, így ameddig van rá igény, kommentálni fogom a látottakat, hallottakat.
Mivel terveim szerint az ismerőseim, akik ismerik előéletemet fogják olvasni az agymenéseimet, (de persze nem tudhatom ki téved majd ide) így itt is megosztom veletek életem egyik első kalandját, annak az embernek a bénázást, aki leírja helyettem tapasztalataim, észrevételeim, mivel nekem nincsenek újaim, plusz összemorzsáznám a billentyűzetet.
Szóval, a tábor első napja volt, az első foglalkozás, még nem ismerték a csoport tagjai egymást, egy masszív fa asztal kőré gyűlt a társaság, ám a padok kevésnek bizonyultak, így uccu neki, hozzunk még. Az egyik lelkes segítő volt az én szócsövem, mert „Jó úttörő ott segít, ahol tud!”, na mármost ha az ember nem látja, hogy a lába vészes gyorsasággal közelít egy kifejlett, és amúgy elég látványosan fődből kikandikáló gyökér darabhoz, hatalmas az esélye, hogy elfog tanyálni az illető. Most is ez történt, a csoport háromnegyede előtt sikerült neki akkorát esni, mint az ólajtó.
Az első házi feladat az volt, hogy mindenki írjon magáról egy rövid jellemzést, valami beteges módón az jutott eszébe ennek a jó embernek, hogy egy muffin szemszögéből írja meg, erre a hatalmas esésre építve a jellemzését.
Hát így születtem én.
Holnap érkezik az első történet, és onnantól nincs megállás.
